Összeborultak Magyarország szomszédai, nagy az egyetértés: az „agresszornak meg kell fizetnie”

2025. január 29. 19:54

Az ukránok szerint a béke útja az „erőn keresztül” vezet.

2025. január 29. 19:54

Kijev óvatosan optimista az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatát illetően – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán Zágrábban, miután találkozott Andrej Plenkovic horvát kormányfővel.

A Horvátországban hivatalos látogatáson tartózkodó Smihal a közös sajtótájékoztatón kiemelte: Ukrajnának „nem áll szándékában elveszíteni” a háborút, majd hozzátette: a konfliktus kezdete óta hatszor növelték fegyvergyártásukat és katonai kapacitásaikat.

Az ukrajnai háború gyors befejezését ígérő új amerikai elnök, Donald Trump kormányáról szólva kijelentette: Kijev „óvatosan optimista”.

Az új amerikai kormányzattal a kapcsolat „az Egyesült Államok pragmatikus érdekén” fog alapulni – fogalmazott, megjegyezve, hogy számítanak a támogatásra, de elsősorban magukra hagyatkoznak Európával együtt.

Az ukrán miniszterelnök szerint Washington érdeke is, hogy Oroszországot igazságos és tartós békére kényszerítse, amely magában foglalja a nemzetközileg elismert határokon belüli Ukrajnát is. Ez jóvátételt is jelent, amit „az agresszornak meg kell fizetnie” – hangsúlyozta.

Úgy vélte: a békéhez vezető út az „erőn keresztül”, a katonai nyomáson és a szankciók kiterjesztésén át vezet.

Ezt is ajánljuk a témában

A horvát szövetséges

Plenkovic rámutatott: ma globális szinten két vezetői csoport létezik: az, amelyik deklarálja, hogy „a békéért” áll ki, és az, amelyik az „igazságos békét” hirdeti.

Én csakis az igazságos békét választom, nem hiszek olyan békében, amely megjutalmazza az agresszort”

– hangsúlyozta a horvát miniszterelnök.

Kiemelte: Oroszország „teljesen a háborús gazdaság időszakában van”, mert a GDP-je kilenc százalékát védelemre és biztonságra fordítja.

„Oroszország erre a konfliktusra és az agresszióra hosszú távon gondol, nem úgy tekint rá, mint valami rövid távú kalandra” – húzta alá.

Plenkovic szerint Ukrajna „nemcsak önmagát védi”, hanem „a szabadság elveit” és Európa területét is, megjegyezve, hogy „Ukrajna bármilyen kudarca komoly biztonsági kockázatot jelentene Európa országai számára”.

Smihal köszönetet mondott a horvát kormánynak és a horvát népnek az Ukrajnának nyújtott segítségért. „Együtt írjuk Európa történelmét – a fejlődés Európájáét, a demokratikus Európáét” – mondta az ukrán miniszterelnök.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Tetiana Dzhafarova/AFP

(Mandiner/MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2025. január 30. 06:28
Ukrajnának „nem áll szándékában elveszíteni” a háborút, ---- csak tudnám mióta elég a szándék a győzelemhez?
ördöngös pepecselés
2025. január 30. 06:01
puszi-puszi búcsúzkodás mert holnap már a halál választja el őket legalábbis remélem mert kurva sokba kerül ez a már rég eldőlt háború
balbako_
2025. január 30. 05:39
Trump elég világosan fogalmazott nem fogja támogatni Ukrajnát azt átpasszolja Európára. Békét fog kötni , de annak Ukrajna szenvedője lesz nem győztese. Európánál van a labda, vagy belegebed Ukrajna támogatásába, vagy hagyja az egészet a fenébe.
dryanwolf
2025. január 30. 02:43
...nagy az egyetértés: "Szögezzük le egyértelműen: ebben a háborúban Oroszország az agresszor, a bátor ukránok pedig (mi valószínűleg nem csináltuk volna) a szabadságért harcolnak."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!